2011 október 5-én a Design Hét keretében egy napon át az Alessié volt a főszerep a Mobili Mania bemutatótermében. Nálunk vendégeskedett az olasz design cég kereskedelmi igazgatója, az Alessi múzeumának igazgatónője és Ekler Dezső az Alessivel való közös projektek apropóján.
Október 5-e a Mobili Mania új bemutatótermének talán legmozgalmasabb és legtöbb eseménnyel teli napja volt ezidáig. A korábbi évek sikeres együttműködésének eredményeképp látogatott el hozzánk a kortárs design egyik legmeghatározóbb cége, az Alessi, hogy egy exkluzív bemutató keretében megismertesse a hazai közönséget a 2011-2012-es újdonságok prototípusaival. A látogatás egybeesett a cég 90 éves születésnapjával, ebből az alkalomból az elmúlt 9 évtized egy-egy ikonikus tárgyát is kiállítottuk a bemutatóteremben.
A délelőtti programon első sorban a sajtó és a szakma képviselői látogattak el hozzánk, akiket Francesca Appiani, az Alessi Múzeum igazgatónője szórakoztatott a cég kilencven éves pályafutásából vett néhány érdekes történettel.
Francesca előadását egy rövid filmvetítés követte, az Alessi saját produkciójában készült Design Interviews sorozat Achille Castiglioni munkásságát bemutató részét vetítettük le. A vetítés követően a jelenlévőknek lehetősége nyílt személyesen elbeszélgetni az Alessi képviselőivel és alaposan szemügyre venni a klasszikus darabokat és az ez évi újdonságokat is.
A délután ezt követően az esti rendezvényre való készülődés jegyében telt, megérkeztek a látványos kültéri világító bútorok, a finom ételek és italok, és lassan el kezdtek szállingózni a vendégek is.
Az esti program szintén Francesca Appiani előadásával kezdődött, őt pedig Ekler Dezső építész követte, aki kivételesen kedves, érdekes, informatív prezentációjában építőművészetéről, az Alessivel való közös munkájáról és a Tea and Coffe Towers sorozatban készült teáskészletéről mesélt. Fantasztikus élmény volt számunkra látni, hogy a nagy számú közönség minden tagja lenyűgözve figyelte az előadást és igyekezett elcsípni Ekler Dezső minden szavát!
Az előadásokat állófogadás, beszélgetés, barátkozás követte, nagy örömünkre szolgált, hogy a jelenlévők szívesen kezdtek beszélgetésbe az általunk meghívott előadókkal. Az este során nagy meglepetésünkre ellátogattak hozzánk a Design Hét sztárdesignerei is Lengyelországból, illetve az osztrák Walking Chair Design Studio 2 tagja is . Az este során a zenei aláfestést a Lamantin DJ-k szolgáltatták, a nagyszerű hangzást pedig a Bodor Audio high-end hangrendszerének köszönjük!
Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek a rendezvényre, reméljük, legközelebb is számíthatunk Rátok.
Azok számára, akik nem tudtak eljönni különleges vásárlási akciót találtunk ki, melynek keretében aki október 23-ig bármelyik Alessi újdonságot megrendeli, az összes kapható Alessi termékből, és természetesen a megrendelt újdonságból is 10% kedvezményt kap! Részletek itt!
Ez úton szeretnénk megköszönni támogatóinknak a rendezvényhez való hozzájárulást!



























